Itt a tanév vége. Alig a tanévzáró ünnepség előtt elindul bennem egy furcsa melankolikus hangulat. Összegzem, értékelem, lezárom a tanévet és átgondolom mi volt jó, mi volt rossz, nehéz, mi az, ami megvalósult mi az amin még dolgoznunk kell. Ilyenkor mindig az a hiány fog el: mennyi mindent lehetett volna jobban és sikeresebben! Persze amikor reálisan végig gondolom, hogy de hova akartam volna beszuszakolni, arra nem tudom a választ, a nap nekem is csak 24 órából áll, de azért mindig megpróbálom megdönteni ezeket a törvényszerűségeket és még legalább egy fél napnyit belenyomni. Igen, persze ez fakad a maximalizmusomból is, mely sok pedagógus ismérve. Jól mutatja ezt, hogy csak június 15- óta majdnem 100- an csatlakoztatok a csoporthoz, többségében pedagógusok, köztük olyanok is, akik már nyugdíjas éveiket kezdik. Szóval még el sem varrtuk az előző év szálait, máris gyűjtjük az inspirációkat a következő tanévre. Pedig fontos ez az időszak, diáknak is és pedagógusnak is. Mindkettő ilyenkor pihenteti az idegrendszerét. A mindennapok rohanásában észre se veszem mennyire háttérbe szorítom a saját fizikumomat. A sok kávé, stressz, rohanás, stresszevés, számítógép előtt töltött hosszú órák, zsivaly, folyamatos szellemi leterheltség meghozza tanévvégére a logikus eredményt. Az ember tavaszi fáradságra, meg miegymásra fogja de valóban a borzolt bagoly ábrázolások a tanév végi pedagógusra abszolút helytállóak. Kis szétesés következik, mely ahhoz szükséges, hogy szeptemberben mire jönnek a gyerekek egy magasabb szinten összeálljon, valami új, valami jobb, valami még bölcsebb. Mert ha megfelelő kritikai elemzéseket végzünk ez az eredmény bekövetkezik óhatatlanul. De ehhez számomra fontos, hogy megtörjem a mindennapok merev rutinját. A korán kelés, későn fekvés, merev szoros napirend más tevékenységekre fókuszálom. Igyekszem újra megtalálni középpontomat. Ebben segít a kertészkedés, a zöldségek, gyümölcsök elrakása. A lekvár kevergetés, borsófejtés és gyomlálás közben jönnek a legmagvasabb gondolatok. Van idő arra, hogy hosszan kémleljem a felkelő napot vagy órákon át simogassam a cicámat. Naplót írok, ami segít az érzelmeimet is helyre tenni, magánéleti történéseimet is utolérni. Ilyenkor szigorú böjtöket, diétákat tartok, mert könnyebb mint évközben, amikor este 10kor a kréta írása közben még a habcukor is előkerül. Több és hosszabb baráti beszélgetésekre van idő. Olyan könyvet is engedélyezek magamnak, ami nem csak szakirodalom. Spirituális témákban merülök el, akár új technikákat tanulok. Takarítok, a lakás minden egyes porcikáját végig suvickolom. Évközben gyűjtögetek, mert minden jó lesz még valamire alapon, de nyáron sikerül attól is megválnom, amihez vitákba menően ragaszkodtam. Azt nem mondom, hogy külföldi nyaralások sorozatain veszek részt, vagy drága programokra járok, de amit magam megtehetek azt megteszem. A kerti sütögetésnek is éppúgy örülök, sőt mélyebb tartalmakat is mozgósít ha jó a társaság. És ez mind kell ahhoz, hogy mentálisan, fizikálisan, lelkileg 110%-on tudjak kiállni a gyerekek, a családok elé. Mert azzal is számolnom kell hogy nekem duplán motiváltnak kell lennem helyettük is, adott esetben. Aztán a százalékok és életek fogynak, mire vége az évnek lehet hogy már csak 25%-ot tudok mozgósítani, de ez egy természetes folyamat. Persze jó lenne mindezt menetközben visszatöltögetni, de már annak is örülök, ha 1-1 csepp megvalósul. Így hát drága pedagógus kolléga, te se sajnáld magadtól az időt, amit lehet tegyél meg magadért, mert más helyetted senki sem fogja. A boldogság döntés kérdése, és neked azt az utat kell megtalálnod, ami téged azzá tesz, feltölt, ez alatt a kis szusszanás alatt.
Czakó Szabina
gyógypedagógus
