Távolról kezdem a dolgot, már lassan egy éve, hogy nem írtam. Nem azért, mert nem volt rá igényem, hanem azért mert egy nagyon nehéz tanév vége felé tartok. A korábbi évek kihívásai : covid, online oktatás, a pedagógusok társadalmi megítélése, harcai és a sok-sok bizonytalanság közepette a jó pedagógus próbál a közoktatás útvesztőiben helyt állni és valódi szakmai munkát végezni még akkor is, ha sem a tárgyi sem a személyi feltételek nincsenek meg hozzá és úgy érzem sokszor, hogy a lehetetlenből próbálok valami lehetségeset létrehozni. Az optimista hangnemet, ami alapvetően a lényemnek gondolok felülírta a realitás és nehéz volt a jó dolgokra koncentrálni. Mindamellett, hogy azt gondolom, hogy szakmailag a csúcson vagyok és még abban a fázisban, amikor szeretem is és bírom is, amit csinálok, vannak bennem célok, kreativitás érzelmileg akkor is nagyon befolyásolnak a rendszer anomáliái. Ezek a magánszférára is hatással vannak, mert a szülők is magukkal hozzák ezeket a történeteket, de egy másik szemszögből, nyilván a saját érdekeiket képviselve. A gyerekek pedig a sérelmeket, amiből próbálok valamelyest kiutat nyújtani.
A külső hatásokon kívül, pedig az osztályom kamaszkorba lépett, ami az alsós tanítónéni üzemmódból egy másfajta határozottabb személyiséget követelt, hogy egy többségében fiú és kamasz osztályt kordában tudjak tartani. Érdekes szakma ez a gyógypedagógia, egyszerre előnye és hátránya is ez, hogy sokféle szerepben kipróbálhatod magad. Voltam már óvónéni, tanítónéni, középisklában dolgozó feljlesztőpedagógus és most a tanítónéni és a tanár határait súrolom. Ha hosszabb ideig viszel egy osztályt, akkor a gyerekek fejlődésével neked is változni kell. Teljesen más szükségletei vannak egy kamasznak, mint egy kisgyereknek. Egyrészt jó megtapasztalni, hogy én is milyen rugalmasságra és alkalmazkodásra vagyok képes, másrészt, abszolút jónak találom a felmenő rendszereket, amiben alsós és felsős tanárok feladatai elkülönülnek. Az óvónéni és alsós tanárnéni tyúkanyó szerepéből felsős határozott, intelligenciát tükröző tanárrá változni, időnként „elsárkányosodásnak” érzem.
Ugyanakkor a határozottság, a még nagyobb következetesség a belső fejlődéshez jelentősen hozzájárul, sokszor mondtam már életem során, hogy „teher alatt nő a pálma”, ami rám hatványozottan igaz. Az embernek muszáj fejben, lélekben és otthon elszámolni a bizonytalanságaival, mert a munkában gyors és határozott döntéseket kell hoznia, támogatni a bizonytalan kamaszt és hozzátartozóikat, mert számukra sem egyszerű ezeket a változásokat kezelni.
Látni azt, hogy cuki szorgalmas ölelgetős kisfiúból/kislányból, aki nem rég kezdte az iskolát serdülő bajszú, menstruáló, visszabeszélő kamasz lett. Már nem tekinti szentnek és sérthetetlennek a felnőtt mondatait, hanem a felnőttnek bizonyítania kell, hogy kivívhassa a tiszteletét, bizalmát és utána folyamatosan fenn is kell tartania ezt a tiszteletet, mert, ha egy percig lankad, újra a béka feneke alá kerül és építheti újra a tisztelet várát, mindig csak kis lépésekben más-más minőségű kövekből. Az erős fizikai, verbális kontrollt az önállóság és szabadság élményeire kell cserélni. Hagyni hibázni és ott lenni, amikor elesik nagyon nehéz. Már nem arra a személyre vágyik, aki mindig megmondja, hogy mit és hogy csináljon, hanem akivel megbeszélheti élményeit és kérdéseit, ami benne motoszkál. Inkább pszichológusra és barátra, aki egyenlő partnerként tiszteli és kezeli, de ha kell, lazán viccelődik és érti a kamasz humort, de felsegíti ha elesik.
Nehéz megtalálni az egyensúlyt, mert a kamasz sokszor maga sem tudja, hogy mire van szüksége. Érzelmei elragadják és szélsőségekbe sodródik. Van, amikor még kisgyerek, aki megoldásokra és támaszra vágyik, míg máskor pedig a felnőtt világot kóstolgató értelmét tágító, sok információt magába szippantó ifjú.
Pedagógusként nehéz megtalálni, hogy épp mi a legjobb megoldás. Az ember sok konfliktusba kerül önmagával és a külvilág résztvevőivel. De ha készenlétben van és a megfelelő pillanatban védőhálót tud nyújtani az már fél siker. Ebben az életszakaszban a legfontosabb támogatásnak a belső érzések, félelmek, szorongások feltárását találom, aminek kezelésére megoldására stresszkezelő technikákat, indulatkezelési módokat tanítok. Az önismeret fontos része, hogy a kamaszkor milyen változásokat hoz magával egy tipikusan fejlődő kamasznál is, nemhogy egy atipikus fejlődés esetén. Mindamellett az önismeret fontos része annak a ténye, hogy a tanuló számára mit is jelent az önmaga autizmusa, ADHD-je, tanulási zavarai, betegségei és így tovább, mely nehézségekkel pluszban rendelkezik. Ezekkel az információkkal a diagnózis tényétől minden tanévben egyre tágabban fontos dolgozni, ismereteit bővíteni, hogy lássa erősségeit és gyengeségeit. Értse, ha időnként sikertelenséget él át, az nem mindig abból adódik, hogy ő nem tett meg minden tőle telhetőt. Sok év ismeretsége után könnyebb felidézni a több évvel azelőtthöz képest milyen változásokon fejlődéseken ment keresztül az adott személy.
Mindamellett a kamaszkornak sok előnye is van. A gyerekekkel magasröptű beszélgetéseket lehet folytatni, ha jó figyelmi fókuszban vannak, igazán nagy teljesítményekre lehetnek képesek. A humor felértékelődik és sokkal jobban értik és igénylik, ami sok nehéz helyzetben jelenthet feloldást és kiutat. Látni azt, ahogy sok év munkája beérik, és a tudás tágul, valamint bepillantást nyerhetünk, hogy felnőttként hogyan fog majd helytállni egy konfliktusokkal teli időszakban. Egy kamasz bizalmát elnyerni megtiszteltetés. Tőlük pozitív visszacsatolásban részesülni igazán nagy érdem és ezeket a pillanatokat kell megragadni, ezekből töltekezni.
Kamaszokkal dolgozni izgalmas, kihívásokkal teli, kreatív munka. Sok új ismeret elsajátítását követeli, mindfullness technikákat, jobb és határozottabb kommunikációt, a belső egyensúly megőrzését, érzelmek pontosabb kimutatását, őszinteséget, intelligenciát, önismeretet. Máshogy megterhelő, mint kisebbekkel. Lelkileg, szellemileg jelent elsősorban jelentős kihívást. De nem lehetetlen, ha az ember elkapja a fonalat töltekező és izgalmakkal teli. Úgy érzem, hogy erre is meg kell érni. Amikor pályakezdőként dolgoztam kamaszokkal egészen más élményt adott, mint most sok éves szakmai tapasztalat után. Minden kornak megvannak a maga szépségei így ennek is, de fontos, hogy ne süllyedjünk bele egy-egy nehézségbe, hanem globálisan tudjuk látni a vele járó kihívásokat.
Czakó Szabina
(gyógypedagógus)
