Az idei tanév sok magasságot és mélységet hordozott magában, de ha egyetlen kifejezéssel kellene megragadnom mit tanultam belőle az énhatárok kijelölése lenne az. Egy segítő szakember munkájában folyamatosan jelen van a kapcsolatok megfelelő egyensúlyi állapotának kiépítése és fenntartása sokféle partnerrel. Nyilván ahány ember, annyiféle ez a kapcsolódás is. A felek között írott és íratlan szabályok működnek, melyben mindenki hozza a személyiségét, élettapasztalatait, szociális és kommunikációs képességeit, játszmáit, értékeit, előítéleteit satöbbit. Van, akivel könnyebb ezeket a kereteket kiépíteni és az azonos hullámhosszt megtalálni és van, akivel kevésbé vagy talán sosem sikerül.
Valahogyan mindig kissé spirituálisan gondolkodtam e tekintetben és úgy éreztem, akivel egymást keresztezik útjaink azzal mindenképpen dolgom és feladatom van, minden emberi kapcsolatból lehet tanulni. Az évek alatt azért ez annyiban módosult, hogy van, akivel csak annyit kell megtanulnom, hogy hogyan kell nemet mondani. Ami még mai napig nagyon nehéz, főleg, ha látom, hogy valakinek valódi segítségre van szüksége. De időben észre kell venni, ha nem én vagyok az a segítség, amire szüksége van és akkor kiszállni, amikor még nincs mélyebb elköteleződés, vagy ha már kapcsolatban vagyunk kivárni, amíg a másik kér segítséget. Hajlamos vagyok belecsúszni olyan egyoldalú segítségnyújtásba, ahol nincs megfelelő partnerség. A jövedelmező kapcsolat érdekében azonban fontos, hogy azonosak legyenek a céljaink és ebbe arányosan tegyünk bele energiát, anélkül, hogy a mérleg nyelve egyoldalra dőlne. Bár sok olyan tapasztalatom is volt, hogy kezdetben teljes elutasítás fogadott, aztán sikerült kivívni a tiszteletet és a bizalmat, de az igyekezet, és a megfelelő szakmai munka ehhez nem mindig elég, aztán meg jön a csalódás és önvád, hogy ezt már az elején éreztem miért mentem bele.
A szülő részéről az a legjobb, ha érzi, hogy egy szakemberrel együtt tud dolgozni, nyitott az útmutatásaira, a szakember oldaláról pedig az, ha rá tud hangolódni a támogatott személyre, hosszú távon is fenn tudja tartani ezt a kapcsolatot és tartani tudja a megfelelő kereteket, kölcsönös közöttük az egymás iránti tisztelet.
Alapvetően, akivel úgy döntöttem, hogy közösen dolgozok, abba igyekeztem 120%-ot beletenni. Azonban rá kellett jönnöm, hogy van, akit ez teljesen ledózerol, mert nem tudja azt a tempót és energiát befogadni, én pedig közben teljesen lenullázom magam tulajdonképpen feleslegesen. A töltődést mindig nyárra halasztottam, de persze ezt lehet csinálni egy pár évig, de aztán rájön az ember, hogy tömbösítve nem biztos, hogy kitart a tanév végéig. Illetve így, hogy talán ez lesz az utolsó nyaram, új technikákat kell alkalmaznom, hogy menetközben is túléljek.
Azt is megtanultam, hogy ennek az egyoldalú, erőn felüli befektetésnek, ha hirtelen rajtam kívüli okok miatt vége szakad, az olyan mintha az ember alól kirántották volna a talajt, vagy ha minimum kitépték volna a szívét. Kishalál, melyet két szelet sütivel nehéz helyrehozni. Éppoly fájdalmas és nehezen feldolgozható, mint egy párkapcsolat vége, ahol az egyik fél nem is sejtette, hogy a másik már rég nem szereti vagy megcsalja. Pedig kívülről milyen egyszerűnek tűnik: adott egy szolgáltató, melynek szolgálatait igénybe veszik, de végül a felhasználó úgy dönt, hogy egy másik szolgáltatót választ. Csak a kimért kifejezések mögött emberi lelkek húzódnak, így annak időre van szüksége, hogy regenerálódjon, rendszerezzen és utolérje magát, elfogadja a tényeket, ami elé állították. Közben az élet megy tovább és a többi kapcsolatot is működtetni kell, anélkül, hogy arra kivetítenénk a problémát. Az idősebb kollégák elmondása szerint, mindenki életében eljön ez a pillanat, ami segít meghúzni hol a határ, ezt persze nevezhetjük „tanuló pénznek” is.
Az idei leckét egy életre megtanultam, a kompetenciahatáraimon túl az énhatáraimat is figyelembe kell venni, mert a határátlépés adott esetben végzetes károkat okozhat, amit már utólag rendkívül nehéz orvosolni. Azonban ezen a határon belül maradva jól működtethetjük önmagunk rendszerét és lelkivilágát, ami mindenki számára a legjobb. Talán egy élet munkája, hogy megtanuljam melyik az a pillanat, amikor nemet kell mondani, egy kapcsolatot le kell zárni, és ez sosem egyszerű, de meg kell tenni önmagam és a másik iránti tiszteletből is, mert hosszú távon ez a legjövedelmezőbb. Bizalmi kapcsolat csak közös célokra, egyetértésre, azonos befektetésre épülhet. Őszinteség, partnerség, az aktuális 100% a legtöbb, amit adhatunk magunkból emberi kapcsolatainkban.
Czakó Szabina
